The Flash

A hírekkel ellentétben Ezra Miller letartóztatása miatt a Warner Bros. nem hívott össze rendkívüli megbeszélést

Egy hawaii bárban letartóztatták Millert rendbontásért és zaklatásért.

Még a hét elején jelent meg egy hír, hogy miután Ezra Millert letartóztatták rendbontásért és zaklatásért, a Warner Bros. rendkívüli megbeszélést tartott, hogy megvitassák Miller nevéhez köthető projektek sorsát a DC Moziverzumon belül. Az akkori jelentések szerint felfüggesztettek volna minden projektet, a színészt akár ki is rúghatták volna.

A Rolling Stone számolt be a hírről, hogy a Warner Bros. és a DC vezetői március 30-án rendkívüli megbeszélést tartottak, hogy megvitassák Miller jövőjét a stúdióval. Hivatalosan ezt senki sem erősítette meg, és úgy tűnhet, hogy hivatalos döntés sem született az ügyben, azonban az egyik forrás véleménye szerint a konszenzus az, hogy “szüneteltetik a Millert érintő jövőbeli projekteket, beleértve a DC Moziverzumban az esetleges megjelenéseket” – állt még hét elején a hír.

A beszámolók szerint Miller egy karaoke bárban feldúlt lett, és elkapta a mikrofont egy énekesnőtől, és állítólag egy másik dartsozó férfira is rátámadt. A pár később távoltartási végzést nyújtott be Miller ellen. Miller blockbuster filmekben és indie drámákban is szerepelt már, de nem a mostani volt az első kirohanása. 2020-ban egy videó bejárta az internetet Millerről, amikor egy izlandi bárban egy nőt fojtogatott, de letartóztatásra nem került sor.

Az amerikai IGN később frissítette a cikkét, miszerint a stúdió egyik forrása cáfolta a Rolling Stone eredeti jelentését, és arról számolt be, hogy nem került sor ilyen rendkívüli megbeszélésre, és az állításokat túlzásnak minősítette.

Miller a The Flash című filmben Barry Allen szerepét fogja újra eljátszani, amely 2023. június 23-án kerül a mozikba. A színész mellett a Snyder-univerzum közkedvelt szereplője, Ben Affleck is szerepet kap még egyszer utoljára Batmanként, illetve nagy meglepetésre Michael Keaton újra eljátssza a Denevérembert. Rajtuk kívül bemutatkozik még Sasha Calle, mint Supergirl.

A The Flash fejlesztése hosszú évekre megrekedt, és több rendező bicskája is beletörött, mielőtt az AZ rendezőjét, Andy Muschiettit igent mondott a felkérésre. A forgatás 2021. október 18-án befejeződött, és a premiert idén novemberben szerették volna megtartani, de a stúdió végül úgy döntött, hogy 2023. június 23-ára halasztotta a bemutatót.

The Flash
Total
1
Shares
Previous Article
Doctor Strange az őrület multiverzumában

A Doctor Strange 2 rendezője, Sam Raimi bevallotta, hogy még nem látott sok filmet az MCU-ből

Next Article
Thor: Szerelem és mennydörgés

A Thor: Szerelem és mennydörgés kiszivárgott játékfigurája arról árulkodik, mi történt Thorral a Végjáték óta

Related Posts