Csak halkan, de befutott a Hang nélkül 2. magyar nyelvű előzetese is
Emily Blunt, Millicent Simmonds, and Noah Jupe visszatértek a nagysikerű Hang nélkül 2. első…
A Skywalker kora társírója, Chris Terrio elárulta, melyik filmből vették Leia visszaemlékezését
A Skywalker kora készítői csodát műveltek a filmben, hiszen úgy búcsúztatták el Carrie Fisher…
Box Office-figyelő: 2020/1. hét: Tovább tart a Skywalker család egyeduralma, de közel a vég
Az a helyzet állt elő az észak-amerikai mozis piacon, hogy az első öt helyezett…
Már Taika Waititi is tudja a Bébi Yoda valódi nevét, de nem fogja elárulni
A rajongók csak Bébi Yodaként hivatkoznak a gyerekre, de tudjuk, hogy nem ez az…
Az AMD mégsem az új Xbox konzol hátsó felét mutatta meg a CES-en
Kínos baki a techóriás prezentációján.
A Mercedes-Benz futurisztikus autójával együtt hivatalos terveket kaptunk az Avatar folytatásaihoz
Úgy tűnik, hogy az Avatar folytatásaiban valóban a víz lesz a fő közeg, ahogy…
Jon Favreau megerősítette, hogy a The Mandalorian-sorozatból Bébi Yoda nem az a Yoda
Ez már csak azért sem lenne helytálló, merthogy a The Mandalorian jóval azután játszódik,…
Elárulták, hogy a Skywalker kora pótforgatása során melyik három jelenethez nyúltak
A Skywalker kora sem úszta meg pótforgatás nélkül, de legalább már tudjuk, hogy miben…
Matt Reeves megerősítette, hogy Colin Farrell kapta Pingvin szerepét a The Batman-filmben
Colin Farrell neve mellett nincs többé kérdőjel, ugyanis Matt Reeves megerősítette, hogy ő kapta…
Christian Bale már egyeztet a Thor: Szerelem és mennydörgés szerepéről
Jól értesült források szerint Christian Bale lehet a következő, aki csatlakozik a Marvel Moziverzumhoz…


A sivatag fia (2026) • (6) • francia családi kalandfilm, 92 perc – Bemutató ideje: július 23.














