Filmek
A Mortal Kombat trailer lett minden idők legtöbbet megtekintett vérrel átitatott előzetese
Egy rekordot már felállított az új film.
Írta
Tom Holland nem gondolná, hogy Pókember problémát jelent majd a Marvel és a Sony között
A két stúdió imád együtt dolgozni.
Írta
Kevin Feige állítása szerint a PG-13-as korlátozás nem tartott vissza egy projektet sem a Marvel Moziverzumban, a Deadpool 3. egy kivétel
Egyelőre lemondhatunk a korhatáros alkotásokról.
Írta
Henry Cavill szerepet kaphat az esetleges Mass Effect-adaptációban
A népszerű színész nagyon sejtelmes volt.
Írta
A Mission: Impossible 7., a Hang nélkül 2. és több film is 45 nappal a bemutató után egyenesen a Paramount+ szolgáltatáson landol
Március 4-én új néven kap erőre a Paramount szolgáltatása.
Írta
Már meg is fejtették, hogy a Spider-Man: No Way Home első fotói egy ismerős helyszínen játszódnak
Visszatérünk a szentélybe?
Írta
Vége a találgatásnak, lerántották a leplet a hivatalos Pókember 3. címről
Megerősítést kapott az új Pókember-film címe.
Írta
Három hivatalos Pókember 3. fotót is kaptunk, és mindhárom képen van egy hivatalos cím is
Három címet is kapott, vagy csak ugratnak?
Írta
Evangeline Lillytől megtudtuk, mikor kezdődik az Ant-Man and the Wasp: Quantumania forgatása
Hamarosan már a forgatásról jelentkezik Evangeline Lilly.
Írta
James Gunn megerősítette, hogy mikor kezdődik A galaxis őrzői vol. 3. forgatása
A Galaxis Őrzői hamarosan visszatérnek.
Írta
Csatlakozz Discord szerverünkhöz még ma!
Ne maradj le híreinkről és nyereményjátékainkról
Csatlakozás


Motor City (2025) • (18) • amerikai bűnügyi thriller, 103 perc – Bemutató ideje: július 23.













