A galaxis őrzői

James Gunn megerősítette, hogy A galaxis őrzői vol. 3. részben látjuk utoljára ezt a csapatot

Egyszer minden jó dolognak véget kell érnie.

A nagy ismeretlenbe fogott James Gunn és a Marvel Studios, mikor bejelentették A galaxis őrzői című filmet, ehhez képest amikor 2014-ben kijött a film, a rajongók, a közönség és a kritikusok is teljesen odavoltak érte. A film sikert aratott, és ennek köszönhetően a folytatást is bejelentették. A galaxis őrzői vol. 2. szintén jó fogadtatásban részesült, és bár általánosságban úgy vélik, hogy gyengébbre sikerült, mint elődje, mégis a Marvel Moziverzum egyik jobb folytatásának tartják.

James Gunn egy trilógiával szerette volna lezárni a történetet. Egy ideje már fejlesztés alatt állt a harmadik film, mikor a rendezőt kirúgták, és ideiglenesen felfüggesztették a fejlesztést. Végül a Disney megkegyelmezett, és Gunn-nal közösen folytatják a munkát, és már a forgatás is elkezdődött. Gunn azzal ugratta a rajongókat, hogy ez egy sötétebb folytatása lesz a franchise-nak. Sokan azt találgatták, hogy ez lesz Gunn utolsó projektje a Marvelnél, és ez lesz az utolsó alkalom a jelenlegi csapat számára, amikor ebben a formában látjuk őket.

Bár a Marvel Moziverzum a jövőjét jelenleg titok övezi, a direktor maga megerősítette, hogy valóban igaz a felvetés, tényleg most látjuk az Őrzőket utoljára ilyen felállásban. A Deadline-nak nyilatkozva James Gunn kijelentette, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy az Őrzőket ebben a csapatban látjuk, a készülő filmet pedig nagynak és sötétnek nevezte:

Ez a vég számunkra, a nézők utoljára látják az Őrzők ezt a csapatát. Ez nagy; nagyon-nagyon nagy és sötét, és más, mint amire az emberek számítanak. Csak hű akarok lenni a karakterekhez, a történethez, és megadni az embereknek azt a lezárást, amit megérdemelnek a történethez. Ez mindig egy kicsit ijesztő, de én mindent megteszek, ami tőlem telik.James Gunn

Persze ez még nem jelenti azt, hogy a Galaxis Őrzői most ismert karakterivel nem találkozhatunk majd a harmadik rész után, mindössze most látjuk őket egy csapatban. Elképzelhető, hogy a jövőben néhány tag új arccal védik majd a galaxist.

A történet részlete még mindig szigorúan őrzött titok, de néhány apró részlet már kiderült az elmúlt egy évben. Azt már tudjuk, hogy Gamora (Zoe Saldana) nagy szerepet kap a filmben, és egy nemrég megjelent cikk szerint a történet középpontjába kerül testvérével, Nebulával (Karen Gillan) való kapcsolata. Persze ez a Gamora az eredeti variánsa lesz, aki nem ismeri még a Galaxis Őrzőit, ami egészen új helyzetet teremt majd.

A galaxis őrzői vol. 3 2023. május 23-án kerül a mozikba.

A galaxis őrzői James Gunn
Total
28
Shares
Previous Article
Pókember: Nincs hazaút

A rendező úgy emlékszik vissza, mint egy "Pókember-terápiás lésre" Tom Holland, Andrew Garfield és Tobey Maguire első közös jelenetének felvétele előtt

Next Article
Tom Cruise

Tom Cruise akciófilmje az űrben csak részben játszódik majd a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

Related Posts